Az agávék rendszertana 1. rész
Jan KOLENDO http://www.agavepages.co.uk/
1871-ben Sir Joseph HOOKER ezt írta Kew-ben: Egyik termesztett növény elnevezésével sincsen annyi baj, mint az Agave fajokéval. Ennek részbeni okai a hiányos leírások, de sokkal inkább az, hogy jellemzőiket szinte lehetetlen szavakkal leírni. A zűrzavar és a vita napjainkban is folytatódik, és még ma sem ritka, hogy a gyűjteményekben és a katalógusokban helytelen elnevezésekkel találkozunk. A gyűjteményemben, pl. volt egy különleges növény, Agave warelliana néven, amelyet egy hozzáértő határozottan Agave pedunculifera-ként azonosított, mígnem egy kertészet inter- netes ajánlatában Agave attenuata var. serrulata néven láttam ugyanazt a növényt. Nemrégen láttam egy fotót erről a fajról az Amszterdami Botanikus Kertből, ahol az Agave hartmannii név szerepelt a névtáblán. A sok megoldatlan probléma még hosszú ideig fog elfoglaltságot nyújtani az agavológusoknak. KOLUMBUSZ az első európaiak között volt, aki szemügyre vette és gyűjtötte ezeket a növényeket már első útja alkalmával, 1492-93-ban, és az Európában feljegyzett agavék nem sokkal 1520 után már fel is tűnnek a dokumentumokban. A legelső említett növény eredete eléggé zavaros, és az első rendszerezők valószínűleg vajmi keveset tudtak arról, hogy az első példányok hogyan kerültek hozzájuk, és eredetileg hol gyűjtötték őket. A begyűjtők a magokon kívül sok növényt kifejletlen korban hoztak be, amelyek a mesterséges körülmények között való tartás miatt soha nem mutatták meg igazi formájukat, nem hasonlítottak a vadon élő példányokhoz. A feljegyzések módszerének fontossága akkoriban még nem volt felismert dolog. GENTRY szerint az agavék elnevezéséhez és az élőhely azonosításához a legjobb forrásmunka az első gyűjtők közül HEMSLEY-től származik (1887). Sok ismert nevű ember gyűjtött agavékat utazásai során, mint pl. SCHIEDE (1828-36), KARWINSKY (1825-31), GHIESBREGHT (1837-58), WISLIZENUS (1846-47) és SEEMANN (1848-66). A nemzetséget LINNÉ hozta létre 1753-ban négy fajjal: americana, vivipara, joetida (ma már Furchraea nemzetség) és a virginica, amelyik ma már a Manfreda nemzetségbe lett átsorolva. LINNÉ volt az a kimagasló svéd természettudós és orvos, aki kitűnő munkájában, a “Systema Natura”-ban létrehozta a meghatározás kereteit, kidolgozva egy pontos és tömör rendszert a növények és állatok elnevezésére. Ehhez egy latin, vagy latinosított nevet használt a nemzetség azonosítására és egy másikat a faj megnevezésére, vagyis létrehozott egy binominális rendszert. Az agavék európai importja a következő száz évben elérte csúcspontját. A nevezéktan következéskép- pen nagy iramban, sok új névvel bővült, amelyek nem túlságosan megbízhatóak, sokkal inkább a gyűjtemények tulajdonosainak kényelmét szolgálták. Linné után a legfontosabb agavé-rendszerező az angol Philip MILLER volt, aki négy új névvel bővítette a rendszert: A. tuberosa (= furchera), A rigida (eredete ismeretlen), A. karratto (St. Kitts- ből) és A. vera-cruz (talán az A. lurida megfelelője). HAWORTH további négy fajt nevezett el: A. angustifolia, A. flaccida, A. mexicana és A. milleri. Ezek közűl ma már csak az első név elismert. 1833-ban a német J. G. ZUCCARINI aKARWINSKY által 1827. és 1832. között gyűjtött növényeket tanulmányozva öt új fajt határozott meg: A. potatorum, A. heteracantha, A. macrocantha, A. pugionojormis és A. karwinskii. Ö volt az első, aki alaposan leírta az agavék virágait is, de a virágok jellegzetességeit nem használta fel a fajok leírásánál..
A legtöbb fajnév a 18. és 19. században keletkezett. A sok szakértő közül kimagaslik SALMDYCK, aki 1834 és 1859 között revíziót hajtott végre a nemzetségen. SALM-DYCK herceg 1834-re egy 34 fajból álló listát állított össze düsseldorfi gyűjteménye alapján. Ez a lista 1859-re 47 fajra bővült, öt fő csoportra osztva a nemzetséget. Ezt a munkát vitte tovább George Albano von JACOBI tábornok, aki az egyik legtermelékenyebb szerzőként összeállított egy 78 fajból álló jegyzéket, amely számos párhuzamos varietast is tartalmazott, míg végül rendszertanában a névtáblák 157 Agave-t és 18 Furchrea-t jelöltek. Ezekkel a munkákkal a legnagyobb probléma az, hogy a névadás gyakran kifejletlen, cserépben nevelt növények megfigyelése alapján történt, amelyeket különböző európai gyűjteményekben neveltek, nem éppen mexikói körülmények között. A legcsekélyebb különbözőség, legyen az a növény mérete, vagy a levelek fogazottsága, új fajok vagy változatok “keletkezését” eredményezte, tovább növelve az amúgy is egyre nagyobb név listát. A herbáriumi példányokról nem készültek tudományos igényű illusztrációk és leírások. 1888-ban Baker egy 138 Fajból álló listát állított össze, amelyet három alnemzetségbe sorolt, beleértve a Manfreda-t is. Habár neki volt szerencséje megfigyelni virágzó agavékat is, a virágjellemzőket mégsem használta fel a rendszerezésben. Ekkorra a növényillusztrációk már eléggé elterjedtek, óriási segítséget nyújtva a kor botanikusainak és utódaiknak. 1934-ig az Agave-k az Amarillisz- félék családjába voltak sorolva, de akkor a Kew-beli HUTCHINSON összevonta őket a Yucca-val, Manfreda-val, Furchraea-val és a Hesperaloe-val egy új, az Agavé-félék (Agavaceae) családjába. A “Nagy Hármas”, aki az agavék rendszerezésévei a legtöbbet foglalkozott, William TRELEASE, Alwin BERGER és Howard Scott GENTRY volt. TRELEASE volt a St. Louis-i Botanikus Kert igazgatója, és ő volt az első jelentős botanikus, aki beutazta Mexikó jelentősebb élőhelyeit, a Karib-szigeteket és Dél-Amerika egyes területeit. Itt meg tudta figyelni a vadon élő növényeket. 1907 és 1924 között közölt néhány írást, amelyekben leírta a szárazföldön és a különböző karibi szigeteken élő fajokat. A virágjellemzőket csak nagyon kis mértékben használta fel a fajok azonosításához, folytatva ezzel a 19. századi rendszerezők hagyományait, amelyet GENTRY úgy jellemzett, hogy: “különbözőség egyenlő új faj”. Európában Alwin BERGER tette rendbe az Agavekat kitünő munkájában, a “Die Agaven”-ben, amelyet 1915-ben publikált. 274 fajt írt le, amelyet három alnemzetségbe sorolt, amekyek a Littaea, Manfreda és az Euagave voltak. Ezeket további szekciókra és alszekciókra osztotta. Ö is hajlott a hagyományos módszer követésére a nevek adásakor, bár némiképpen már felhasználta a virágzatok jellegzetességeit is a rendszertani szintek meghatározásához. Ö volt az észak-itáliai La Mortolában, a francia határ közelében található Hanbury Gardens igazgatója. Ebben a kertben egy gazdag élő gyűjtemény volt, amely sokkal kedvezőbb feltételek közepette élt és fejlődött, mint normál körülmények között. Ezeket a korai rendszerezőket úgy is tekinthetjük, mint az Agave nevek szaporítóit, akiknek szerzői munkásságát a “felosztók” szóval jellemezhetjük. 1982-ben megjelent egy monumentális mű az agavékról, Az észak-amerikai szárazföld agavéi címmel, Howard Scott GENTRY tollából. A művet 1998-ban néhány módosítással újra kiadták. Ez a kiadvány jelenleg alapműnek tekinthető ebben a témában, bár nem tartalmazza a Karib térség fajait. GENTRY 136 fajt írt le, amelyek az alfaj okkal, változatokkal és formákkal összesen 197 taxorna rúgnak. Ehhez van két alcsalád, a Littaea és az Agave, amelyek felosztásának alapja a virágok jellegzetességei. Elődeitől eltérően, GENTRY nagy “összevonó” volt, ezzel elősegítve a faj fogalmának kiszélesítését. Sokat utazott és a művében szereplő növényeket élőhelyükön írta le. Ö volt az első, aki a fajokat a virágjellemzőik alapján határozta meg. Kihangsúlyozta az a tényt, hogy az agavék nagyon változékonyak növekedésükben, amire jelentős hatással vannak a földrajzi viszonyok, és a klíma, ezért ne lehet egyetlen növényből messzemenő következtetéseket levonni, mint tették azt a korai európai rendszerezők. GENTRY óta a legtermékenyebb agavé-szakíró Bemd ULLRICH, aki 1990 és 1993 között írt néhány fontos cikket, amelyekben átsorol néhány nevet GENTRY rendszeréből, valamint egyes növényeket különböző alcsoportokba sorol át, újabban felmerült bizonyítékok alapján. A Littaea alnemzetséget két alcsoportra osztja. A GENTRY által mellőzött karibi fajokat elsőként TRELEASE rendszerezte 1913-ban, majd BERGER munkája is tartalmazta őket. További rendszerező munkát végzett ezen a területe a holland P WAAGENAAR HUMMELINCK egy sor cikkben 1936 és 1993 között, valamint D. O. WUNANDS 1983-ban és R. A. HOWARD 1979-ben. Azt hiszem, egy fontos dolgot gyakran elfejtünk: azt a tényt, hogy a sokféle agavé között sok átmeneti forma létezik, valamint sok hibrid, úgy hogy nem mindig lehet egy-egy növényt meghatározott kategóriába helyezni, mint tette azt GENTRY és mások. Persze, olykor ez túl kényelmes álláspont is lehet. Mint egyszer valaki mondta nekem: az élőhelyükön a növények nem névtáblával együtt nőnek. Szerintem ez egy nagyon idevágó megállapítás. És ezek után mi, itt Európában még cserépben, nem élőhelyi körülmények között nevelt növényeket akarunk azonosítani. Ilyen szem- pontból különösen nehéz a Marginatae csoport, különféle hibridjeinek és átmeneti formáinak sokaságával. Eléggé zavarba ejti és megnehezíti azoknak az életét, akik egyes növényeket el akar- nak nevezni. Az Agave victoria-reginae például szívesen kereszteződik az Agave scraba-val és az A. lechuguilla-val (= Agave nigra), míg a lechuguilla önmagában is sok, az Agave lophantha-val alkotott hibrid formát tartalmaz. Az A. lophantha könnyen kereszteződik az A. ghiesbreghtii és az A. xylonacantha különféle formáival, és ezek közül többen új neveket kapnak, mint pl. Agave simonii (= lechuguilla x xylonacantha). Az Agave filifera és az A. schidigera szintén gyakran alkot hibridet, megteremtve ily módon az Agave leopoldii-t (= schidigera x filifera) és az Agave taylorii-t (filifera x geminiflora). Ez maga a zűrzavar!!!
Folytatjuk KAKTUZS-VILÁG 27 (5) 2003